NEM AKAROK BELESZÓLNI, DE...

Futótűzként terjedt el a »nemakarokbeleszólni« profil az instán, amelyben három anyuka mutatja be saját szemüvegén át a magyar valóságot. Kifigurázzák azokat az élethelyzeteket, amikor a szomszéd, a főnök vagy az edzőtárs gondolkodás nélkül beleszól az életedbe. F. Takács István szerint ez az én és a másik közti határ átlépésének tipikus formája.


A Ridikül meghívta a »nemakarokbeleszólni« egyik tagját, Tapasztó Orsit. A meglepetésvendég F. Takács István pszichológus.

RIDIKÜL: Miért van bennünk az a késztetés, hogy sokszor kéretlenül is megosszuk a véleményünket? – Szerintem az emberek nagyon nehezen tartják be a saját határaikat. Az én és a másik közötti határ átlépésének egyik tipikus formája, amikor beleszól valaki a másik életébe. A kéretlen tanács egyrészt fakadhat az ember saját sikertelenségéből. Hányszor hallunk olyat, hogy a saját életünket nem tudjuk menedzselni, ezért szólunk bele a másikéba. Az ilyen mindentudó szerep megnyugtatja az embert. Okosnak tűnt, segített másoknak. Ráadásul ezzel még nagylelkűnek is tűnik a tanácsadó, ami további jó érzéssel tölti el az illetőt.

Az adás ide kattintva visszanézhető. A fotók a forgatáson készültek.

RIDIKÜL: A te életedben voltak olyan helyzetek, amikor kaptál „Nem akarok beleszólni, de...” kezdetű mondatokat? Van egy-két történet, amit velünk is megosztanál?

– Az az igazság, már nincs. Egyrészt rólunk, pszichológusokról azt hiszi mindenki, mi mindent tudunk, és tuti nincs semmilyen kérdés vagy probléma az életünkben. Mindig jót mosolygok akkor, amikor egy ismerősöm, barátom mondata úgy kezdődik, hogy „te, mint pszichológus…” Ebből mindig az szokott lenni, hogy valamilyen gyors megoldást várnak tőlem valamilyen kérdésben. Másrészt azt hiszem, akarva akaratlanul mindig is jól kommunikáltam a saját határaimat.



RIDIKÜL: És mit mond a pszichológus, hogyan kell jól kezelni az ilyen helyzeteket? Amikor azt érezzük, éppen beleszólnánk más életébe, érdemes előtte engedélyt kérnünk rá. – Kérdezzük meg a másikat, szüksége van-e segítségre, vagy tanácsra. Azt is érdemes megkérdeznünk, milyen segítségre van szüksége. Ugyanis egyet nem szabad sosem elfelejteni. Az ember a saját életének a legjobb szakértője. Soha senki sem fog helyettünk cselekedni, soha senki sem fog helyettünk dönteni. Tanácsot adhat, beleszólhat, de a végső szó mindig a miénk. Szerintem a felnőtt életnek ez az első számú szabálya. Sajnos azonban ezt elég kevés felnőtt tudja. Így sokan várnak megoldást a sorstól, másoktól, a körülményektől, meg a fene tudja, mitől… Az ügyfeleim életében akkor következik be rendszerint a változás, amikor elkezdik