SULIN KÍVÜL: TERHELJÜK-E A GYEREKET? [+VIDEÓ]
Frissítve: 2024. jan. 26.
A felnőttek átlagosan heti 40 órát dolgoznak, a gyerekek viszont – iskolával, magánórákkal és edzésekkel – ennek a sokszorosát. Erről F. Takács István beszélt a Család-barátban. A pszichológus szerint a szakirodalom azt igazolja, hogy a gyerekeknek a 20-30%-a tehetséges kiemelkedően. Vagyis az átlagos képességű gyerekeket sokszor túlterhelik a szüleik. Erről beszélgettünk a Dunán.
F. Takács István: iskolakezdés Duna | Család-barát | 2023. szeptember 15.
Minden szülő a legjobb indulattal járatja pluszfoglalkozásra a gyerekét, de érdemes megnézni azt is, hogy ezt miért teszi – mondta F. Takács István. A pszichológus szerint azok a gyerekek, akik tehetségesek és terhelhetők, jól viselik a betáblázott napokat. Azt is figyelni kell azonban, hogy minden gyerek más és más. Vagyis a személyre szabott feladatokat és időbeosztást érdemes megtalálni. F. Takács István külön kiemelte, hogy nem minden második gyerek nevezhető kiemelkedően tehetségesnek. A pszichológiai és neveléstudományi szakirodalom szerint ugyanis
a gyerekek 20-30%-a tehetséges kiemelkedően, vagyis a többieket, az átlagos képességű gyerekeket sokszor túlterhelik a szüleik.
Vagyis a szülőknek érdemes azon elgondolkodniuk: miért szeretnék a gyereket különórára járatni, mit szeretnének ezzel elérni és mi a víziójuk a külön feladatokkal. A pszichológus beszélt arról is, hogy számszakilag a gyerek az iskolában tölti a legtöbb hasznos időt, mégis a szülő az, aki a legjobban ismeri a gyerekét. Fontos megtalálni azokat az elfoglaltságokat, amiket a gyerek szeret csinálni – mondta a szakember, aki szerint ebben az esetben a gyereknek meglesz motivációja és a plusz erője, amiért dolgozik. F. Takács István beszélt arról is, hogy a szülőknek egyfajta szóveli szerződést érdemes kötniük a gyerekkel. Vagyis tudatosítani kell bennük, hogy bármikor megvan a lehetőségük a kilépésrevagy a továbblépésre. A szerződés letelte után, fél vagy egy év múlva azonban érdemes számot vetni, hogy a gyerek elérte-e azokat a célokat, amelyeket közösen kitűztek a szülőkkel.
A beszélgetésben további érdekes részletek is elhangoznak: videó itt.

![FELMÉRÉS: BOLDOGTALANOK A MAGYAR FIATALOK? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_f3283020d9bd4199ba4b7a85567a6cdb~mv2.jpg/v1/fill/w_445,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_f3283020d9bd4199ba4b7a85567a6cdb~mv2.webp)
![FELMÉRÉS: BOLDOGTALANOK A MAGYAR FIATALOK? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_f3283020d9bd4199ba4b7a85567a6cdb~mv2.jpg/v1/fill/w_57,h_32,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_f3283020d9bd4199ba4b7a85567a6cdb~mv2.webp)
![PÁLYAVÁLASZTÁS: MIVEL SEGÍT A SZÜLŐ? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_70e2894f15764e5fae841863ca6426a6~mv2.jpeg/v1/fill/w_375,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_70e2894f15764e5fae841863ca6426a6~mv2.webp)
![PÁLYAVÁLASZTÁS: MIVEL SEGÍT A SZÜLŐ? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_70e2894f15764e5fae841863ca6426a6~mv2.jpeg/v1/fill/w_57,h_38,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_70e2894f15764e5fae841863ca6426a6~mv2.webp)




![GYEREKNEVELÉS: AMIKOR ANYA, APA NEM ÉRT EGYET [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_6dcce9abd6234ab683395296b7eb7f6a~mv2.jpg/v1/fill/w_445,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_6dcce9abd6234ab683395296b7eb7f6a~mv2.webp)
![GYEREKNEVELÉS: AMIKOR ANYA, APA NEM ÉRT EGYET [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_6dcce9abd6234ab683395296b7eb7f6a~mv2.jpg/v1/fill/w_57,h_32,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_6dcce9abd6234ab683395296b7eb7f6a~mv2.webp)
![STRANDSZELFI: AMIKOR A TÖKÉLETES KÉPRE GYÚRUNK [+PODCAST]](https://static.wixstatic.com/media/11062b_5967b086bc324ee5a4f003c1f681e56e~mv2.jpeg/v1/fill/w_445,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/11062b_5967b086bc324ee5a4f003c1f681e56e~mv2.webp)
![STRANDSZELFI: AMIKOR A TÖKÉLETES KÉPRE GYÚRUNK [+PODCAST]](https://static.wixstatic.com/media/11062b_5967b086bc324ee5a4f003c1f681e56e~mv2.jpeg/v1/fill/w_57,h_32,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/11062b_5967b086bc324ee5a4f003c1f681e56e~mv2.webp)
![VAPE: A Z-GENERÁCIÓ ÚJ FÜGGŐSÉGE? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_0328a2d890c84b0e978cdd814109eef5~mv2.jpg/v1/fill/w_396,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_0328a2d890c84b0e978cdd814109eef5~mv2.webp)
![VAPE: A Z-GENERÁCIÓ ÚJ FÜGGŐSÉGE? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_0328a2d890c84b0e978cdd814109eef5~mv2.jpg/v1/fill/w_57,h_36,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_0328a2d890c84b0e978cdd814109eef5~mv2.webp)
![APA-GYES: ÖSSZEFÜGG A FÉRFIKÉPPEL? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_100a88a35331441ca3e779d999dc4f7f~mv2.jpg/v1/fill/w_445,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_100a88a35331441ca3e779d999dc4f7f~mv2.webp)
![APA-GYES: ÖSSZEFÜGG A FÉRFIKÉPPEL? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_100a88a35331441ca3e779d999dc4f7f~mv2.jpg/v1/fill/w_57,h_32,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_100a88a35331441ca3e779d999dc4f7f~mv2.webp)
![KAMPÁNYFESZKÓ: KAPCSOLATOK MEHETNEK RÁ! [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_aa7ac4d8d64a48daa63f32979fe11abc~mv2.webp/v1/fill/w_445,h_250,al_c,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/704a4b_aa7ac4d8d64a48daa63f32979fe11abc~mv2.webp)
![KAMPÁNYFESZKÓ: KAPCSOLATOK MEHETNEK RÁ! [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/704a4b_aa7ac4d8d64a48daa63f32979fe11abc~mv2.webp/v1/fill/w_57,h_32,al_c,q_90,enc_avif,quality_auto/704a4b_aa7ac4d8d64a48daa63f32979fe11abc~mv2.webp)
![Z-GENERÁCIÓ: MIÉRT SZORONGTOK FOLYTON? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/11062b_0fd377f457314388a825dd89d6781cf8~mv2.jpg/v1/fill/w_445,h_250,fp_0.50_0.50,q_30,blur_30,enc_avif,quality_auto/11062b_0fd377f457314388a825dd89d6781cf8~mv2.webp)
![Z-GENERÁCIÓ: MIÉRT SZORONGTOK FOLYTON? [+VIDEÓ]](https://static.wixstatic.com/media/11062b_0fd377f457314388a825dd89d6781cf8~mv2.jpg/v1/fill/w_57,h_32,fp_0.50_0.50,q_90,enc_avif,quality_auto/11062b_0fd377f457314388a825dd89d6781cf8~mv2.webp)
Hozzászólások