FÜGGŐSÉGRE TERVEZVE? HOGYAN HAT A KÖZÖSSÉGI MÉDIA A FIATALOKRA?

2026 augusztusában történelmi per indult Mark Zuckerberg cége, a Meta ellen. Több amerikai állam azzal vádolja a vállalatot, hogy függőséget okozó módon tervezte meg a Facebookot és az Instagramot, félrevezette a nyilvánosságot a fiatalokat érintő kockázatokról, és jogellenesen gyűjtött adatokat gyermekekről. A tét hatalmas, a Meta szerint a pénzügyi követelések összege akár az 1400 milliárd dollárt is elérheti. De mégis hogyan okozhat kockázatot vagy sokak szerint függőséget a social média? És mit mutatnak a kutatások eddig?

Fotó: Godofredo A. Vásquez / AFP / Getty Images | Ügyvédek nyilatkoznak a META-per első napján

---

Ez F. Takács István tudományos igényű cikke

Itt a szerző MTMT-oldala

---

„Csak megnézem, írt-e valaki" – sok közösségimédia-használat indul ezzel az egyszerű mozdulattal. Megnyitunk egy üzenetet, közben meglátunk egy értesítést, aztán egy videót. Az első után elindul a következő. Valaki reagált a frissen kiposztolt történetünkre, arra is ránézünk. Néhány percnek indult, húsz lett belőle. Néha már azt sem tudjuk pontosan, miért vettük elő a telefont.

Ez a helyzet sokak számára ismerős. Gyermek- és serdülőkorban különösen fontos kérdés, hogyan használjuk a közösségi médiát, hiszen ezek a felületek egyszerre szolgálnak kapcsolattartásra, szórakozásra és önkifejezésre. A fiatalok itt figyelik egymást, visszajelzést kapnak, közösségeket találnak, és részben itt formálódik az is, hogyan látják saját helyüket mások között és a világban.

Az utóbbi években egy újabb kérdés is egyre többeket foglalkoztat: mennyiben alakítja maga a technológia azt, ahogyan használjuk ezeket a felületeket? Számít-e, hogy a görgetésnek nincs vége? Hogy az alkalmazás újabb és újabb értesítéseket küld? Hogy az algoritmus egyre pontosabban megtanulja, milyen tartalomnál állunk meg?

Ez a kérdés mára a bíróságokig is eljutott. Az Egyesült Államokban 2023-ban több tucat állami főügyész indított összehangolt jogi eljárást a Meta ellen. A keresetek szerint a Facebook és az Instagram egyes funkcióit úgy alakították ki, hogy hosszabb használatra ösztönözzék a fiatalokat, és megnehezítsék az egyes platformok elhagyását. A kifogásolt megoldások között szerepel az, hogy az algoritmus kéretlenül ajánl tartalmakat, a felhasználók gyakran kapnak értesítéseket és a felületen nagyon nehéz abbahagyni a végtelen görgetést (Office of the New York State Attorney General, 2023). A jogvita 2026 augusztusában új szakaszba lépett, amikor egy 29 államot érintő szövetségi eljárásban több állam állításait együtt kezdték tárgyalni. A Meta vitatja a vádakat, és saját álláspontja szerint jelentős biztonsági intézkedéseket vezetett be a fiatal felhasználók védelmére (Jones, 2026).

Fotó: Godofredo A. Vásquez / AFP / Getty Images | Tüntetnek a META-per első napján

Pszichológus szemmel itt két kérdés válik külön. Az egyik az, hogy bizonyos platformfunkciók valóban képesek-e tartósan fenntartani a figyelmet és megnehezíteni a használat szabályozását. A másik arra vonatkozik, milyen céllal hozott meg egy vállalat bizonyos fejlesztési döntéseket. Pszichológusként az elsőt tartom igazán érdekesnek, és ez az, amit pszichológiai kutatásokkal is lehet vizsgálni. Nézzük most meg ezt a kérdést részletesebben!  

Amikor a sok használat problémássá válik

A közbeszédben gyakran találkozunk a közösségimédia-függőség kifejezéssel. A függőség fogalommal azonban érdemes körültekintően bánni, ezért a szakirodalmak is igyekeznek ennél árnyaltabban fogalmazni, és problematic social media use, vagyis a problémás közösségimédia-használatról beszélnek. A terápiás térben is inkább ezt szoktuk használni. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy valaki már nehezen tudja irányítani a saját social media használatát.

Gyakran ránéz a telefonjára akkor is, amikor eredetileg mással szeretne foglalkozni. Elhatározza, hogy csak néhány percig görget, aztán jóval több időt tölt el scrollozással. Többször próbálja csökkenteni a használatát, mégsem sikerül tartósan. És a problémás használat ronthatja az alvás minőségét, a tanulást, a munkavégzés hatékonyságát, befolyásolhatja a társas kapcsolatok minőségét, és összességében negatívan hathat a lelki-mentális jóllétre.

Nem könnyű eldönteni, pontosan mi jelenthet már problémás használatot. Induljunk ki egy hétköznapi helyzetből. Két fiatal egyaránt tölthet napi három órát közösségi médiával. Az egyik beszélget a barátaival, videókat néz, elolvas néhány érdekes posztot, majd este gond nélkül leteszi a készüléket.

A másik tanulás közben is újra és újra ellenőrzi az értesítéseit, lefekvés után még hosszú ideig görget, és többszöri próbálkozás után sem sikerül kevesebbet használnia.

Az eltöltött idő ugyanannyi. A viszony a használathoz nagyon különböző. Ezt a különbséget jól mutatja Xiao és munkatársainak (2025) kutatása. Több mint négyezer amerikai fiatalt követtek négy éven keresztül. A kutatókat az érdekelte, hogyan változik idővel a a fiatalok használat feletti kontrollja. A résztvevők közel egyharmadánál egyre több olyan jel jelent meg, amely arra utalt, hogy a közösségi média használatát egyre nehezebben tudják szabályozni.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a fiatal egyre gyakrabban ellenőrzi a telefonját, egyre nehezebben áll le a folyamatos görgetéssel, vagy a közösségi média egyre több figyelmet vesz el más tevékenységektől. A vizsgálatban ezek a problémásabb használati mintázatok később többféle érzelmi és viselkedéses nehézségekkel is együtt jártak. Azt fontos látni, hogy ebből még nem tudjuk megmondani, hogy maga a közösségi média hozta-e létre ezeket a problémákat. Elképzelhető az is, hogy bizonyos lelkiállapotok vagy személyes nehézségek eleve hajlamosabbá tesznek valakit a kontrollvesztett használatra. A kutatás egyik legfontosabb üzenete mégis nagyon egyszerű:

önmagában a közösségi felületeken eltöltött órák száma kevés ahhoz, hogy kimondhassuk, problémás használatról van szó. Legalább ennyire fontos, hogy a fiatal mennyire tudja irányítani azt, amit csinál.

Miért olyan nehéz abbahagyni?

A közösségi média működésének magyarázatában gyakran előkerül a dopamin. Magam is sokszor írtam és beszéltem már erről. A dopamin közvetítette agyi jutalmazási rendszer működése valóban része a problémás használatnak, a dopaminlöketet kapunk, ezért függővé válunk magyarázat viszont túlzottan leegyszerűsített állítás. A viselkedés kialakulását jobban megértjük, ha abból indulunk ki, hogyan tanulunk a hétköznapokban.

---

Egy hasonló téma korábbról:

KÉPERNYŐDOPAMIN: HOGY HAT A FIATALOKRA?

---

Ha egy cselekvést valamilyen kellemes élmény követ, könnyebben megismételjük. A közösségi médiában ilyen jutalom lehet egy üzenet, egy érdekes videó, egy like, vagy az, hogy valaki reagál arra, amit megosztottunk. Ha a telefon megnyitása újra és újra valamilyen érdekes vagy kellemes élményhez vezet, egy idő után egyre könnyebben nyúlunk hozzá. Így működik a megerősítéses tanulás.

A közösségi média egyik különösen erős sajátossága az is, hogy előre nem tudjuk, mit kapunk a következő pillanatban.

Lehet, hogy semmi érdekes nem történik, de az is lehet, hogy érkezik egy üzenet attól, akitől várjuk, felbukkan egy különösen vicces videó, vagy meglátunk valamit, ami azonnal felkelti a figyelmünket. Éppen ez a kiszámíthatatlanság tarthatja fenn az érdeklődést. A váratlan jutalom különösen figyelemfelkeltő, ezért könnyen kialakulhat az a szokás, hogy újra és újra ellenőrizzük a telefont, hátha éppen most történik valami érdekes.

Várunk a buszra, ácsorgunk a metrón, vagy épp a bankban várjuk a sorunkat. Ezek olyan rejtett percek, amit az okostelefonok világa előtt könyv, vagy újság olvasással, esetleg egyszerű unatkozással töltöttünk el. Manapság szinte észrevétlenül elővesszük a telefont ilyenkor is. Megnézzük az Instagramot, de nincs semmi különös. Kis idő múlva újra ránézünk, és most ott van egy üzenet attól, akitől már régóta vártuk.

Az agy ebből is tanul. Mégpedig azt tanulja meg, hogy a telefon ellenőrzése időnként valamilyen jutalomhoz vezet.

Mivel azt nem tudjuk előre, mikor érkezik, érdemesnek tűnhet újra és újra próbálkozni. Egy idő után ehhez már egyre kevesebb tudatos döntés szükséges. A korábban felsorolt hétköznapi helyzetekben már eszünkbe sem kell jutnia annak, hogy most szeretnék tíz percet Instagramozni. A mozdulat szinte magától történik. A használat így fokozatosan szokásszerűvé válhat.

Turner és munkatársai (2026) közel 2700 X/Twitter-felhasználó tényleges viselkedési adatait elemezték. Azt vizsgálták, mi magyarázza legjobban, hogy az emberek mikor és milyen gyakran posztolnak. Az eredmények szerint két folyamat is szerepet játszhat egyszerre. A felhasználók tanulnak abból, milyen visszajelzéseket kaptak korábban. Ha egy poszt például sok válaszreakciót eredményezett, könnyebben posztolnak újra. Közben maga a gyakran ismételt viselkedés is egyre automatikusabbá válhat.

A gyakrabban posztolóknál erősebben jelentkezett ez a szokásszerű működés, a fiatalabb résztvevők viselkedését pedig jobban befolyásolta, milyen társas visszajelzéseket kaptak.

A vizsgálat felnőtt X/Twitter-felhasználókat követett, ezért az eredményeit óvatosan lehet serdülőkre, Instagramra vagy TikTokra alkalmazni. Mégis jól megmutat egy alapvető folyamatot: a közösségi média használata tanulható, majd idővel egyre automatikusabbá váló viselkedés lehet. Minél többször tapasztaljuk meg, hogy a telefon megnyitása valamilyen érdekes, kellemes vagy váratlan élményhez vezet, annál könnyebben nyúlunk hozzá legközelebb is, sokszor már különösebb mérlegelés nélkül.

Az unalom szerepe

Az unalom elkerülése az egyik legerősebb motivációnak látszik a közösségi média használatára, különösen serdülőkorban (Camerini et al., 2023). A telefon olyan azonnali ingerkínálatot jelent, amellyel az unalom szinte másodpercek alatt megszüntethető. Ez önmagában nem lenne probléma, ha nem járna egy fontos mellékhatással: aki soha nem tanulja meg elviselni az unalmat, az fokozatosan elveszíti azt a képességét, hogy külső inger nélkül is jól legyen, vagy legalábbis képes legyen elviselni az adott helyzetet.

A pszichológiai kutatások régóta tudják, hogy az unalom nem egyszerűen kellemetlen állapot, amelytől meg kell szabadulni. Kreatív gondolkodás, önreflexió és belső feldolgozás szempontjából kifejezetten értékes. Azok a mentális folyamatok, amelyek csendben és belső mentális térben zajlanak le, az állandó ingerbombázás mellett nem tudnak lefutni. Ha minden unalmas pillanatot azonnal betölt egy videó, egy értesítés vagy egy végtelen feed, ezek a folyamatok elmaradnak.

A szokásképződés szempontjából is figyelemre méltó, ami ilyenkor történik. Ha az unalom automatikusan a telefon előhúzásához vezet, pontosan az a fajta automatikus viselkedési minta alakul ki, amelyről a cikkben már szó volt.

Az unalom ekkor már nem egyszerűen kiindulópontja a közösségi média használatának, hanem kiváltó ingere egy egyre mélyebben rögzülő szokásnak.

Nem azért nyúl a telefonhoz, mert tudatosan döntött mellette, hanem mert az unalom érzése ezt a választ hívja elő automatikusan. Ez az a pont, ahol a platformok azonnali elérhetősége és az egyéni önszabályozás képessége egymással feszültségbe kerül.

Miért számít a végtelen görgetés?

Gondoljunk egy könyvre. Elérünk az oldal végére. Néhány oldal múlva véget ér a fejezet. Egy sorozatepizód végén elindul a stáblista. Ezek apró megszakítások az olvasás vagy filmnézés közben. Olyan pillanatok, amikor dönthetünk, folytatjuk vagy abbahagyjuk?

A közösségi média feedje másképp működik. Egyetlen mozdulat, és már érkezik is a következő tartalom. A görgetésnek nincs természetes vége. A rövid videós platformok, például a TikTok, az Instagram Reels vagy a YouTube Shorts, ezt még tovább viszik. A videók rövidek, gyorsan váltják egymást, az algoritmus pedig folyamatosan figyeli, mi érdekel bennünket. Melyik videót néztük végig? Hol álltunk meg hosszabban? Mire reagáltunk? Ezekből a jelekből aztán újabb ajánlások készülnek.

Egy 2026-os szisztematikus áttekintés 42 korábbi kutatás eredményeit foglalta össze. Több vizsgálatban azt találták, hogy azok a fiatalok, akik sok rövid videót néztek, és nehezen tudták szabályozni a görgetést, gyakrabban számoltak be figyelmi nehézségekről, gyengébb önkontrollról és rosszabb lelki közérzetről (Ebster et al., 2026). Hétköznapi helyzetben ez lehet az a fiatal, aki csak tíz perc TikTokot tervezett két tanulási feladat között, negyven perc múlva viszont még mindig görget.

Közben többször gondolt arra, hogy abba kellene hagynia, de mindig jött egy újabb videó.

A kutatásokból még nem lehet biztosan kijelenteni, hogy maga a rövid videó vagy a végtelen görgetés okozza a figyelmi vagy lelki nehézségeket. Az viszont egyre jobban látszik, hogy ezek a funkciók olyan környezetet teremtenek, amelyben könnyű tovább benne maradni, és nehezebb észrevenni azt a pillanatot, amikor már szeretnénk

abbahagyni.

Fotó: Julio Lopez / Pexels 

Az algoritmus azt is alakítja, amit látunk

A közösségi média egyik különleges tulajdonsága, hogy miközben mi használjuk a platformot, a platform is folyamatosan tanul rólunk. Megállunk egy videónál. Megnézzük még egyszer. Rákattintunk egy profilra. Elolvasunk egy hozzászólást. Ezek mind apró jelek. A rendszer ezekből próbálja kitalálni, mi tarthat bennünket tovább a felületen. Természetesen ez sokszor még hasznos is lehet a felhasználó szempontjából. Ha valakit érdekel a futás, hamarosan több futással kapcsolatos videót kap. Ha szeret főzni, receptek jelennek meg előtte. Azonban érzékenyebb témáknál is ugyanez történik.

Bear és munkatársai (2026) több mint 32 ezer angliai serdülő adatait vizsgálták. A fiatalok jelentős része találkozott az előző hónapban önsértéssel kapcsolatos online tartalmakkal.

Az érintettek 66,2 százaléka arról számolt be, hogy ilyen tartalom algoritmikus ajánlással is elé került, sokszor anélkül, hogy tudatosan rákeresett volna.

Vagyis előfordulhat, hogy egy fiatal olyan témával találkozik újra és újra, amelyet eredetileg nem keresett. Képzeljük el, hogy valaki egy rosszabb estén hosszabban megáll néhány szomorúságról vagy önértékelési problémákról szóló videónál. Az algoritmus ebből annyit érzékel, hogy ezek a tartalmak felkeltették a figyelmét. Másnap már több hasonló videó kerülhet elé.

A fiatal lelkiállapota tehát alakítja azt, mire figyel. A rendszer közben ebből tanul, és egyre több hasonló tartalmat kínálhat. Így ugyanaz a téma fokozatosan nagyobb helyet kaphat a feedben. És ezzel már a tartalom befolyásolhatja a felhasználó lelki állapotát. Beindul egy ördögi kör, aminek ki tudja, hol van vége, és milyen hatása van az egyén lelkiállapotára, gondolkodásmódjára. Persze, Bear és munkatársai által végzett kutatásból nem derül ki biztosan, melyik folyamat indult el előbb.

A lényeg inkább az, hogy az algoritmus nem egyszerűen megmutatja a világot, hanem részben kiválasztja, melyik részét látjuk belőle újra és újra.

Miért érzékeny időszak a serdülőkor?

Egy tizenöt éves lány megnyitja az Instagramot. Az első képen néhány osztálytársa van egy buliban, ahová őt nem hívták. A következő poszt egy tökéletesnek tűnő nyaralás. Utána egy nála alig idősebb influencer arról beszél, mit ért már el az életben. Ez a lány könnyen gondolhatja azt, „Mindenki más sokkal előrébb tart nálam.” És ez a gondolat könnyen okozhat szomorúságot. A társas összehasonlítás természetesen jóval régebbi, mint az Instagram.

Serdülőkorban amúgy is fontosabbá válik, hogyan látnak bennünket mások, mennyire fogadnak el a kortársaink, és hol érezzük a helyünket közöttük.

A közösségi média ezt a folyamatot tartja folyamatosan jelenben azzal, hogy láthatóvá válik, hány ember reagált egy képre, mások életének gondosan kiválasztott pillanatai pedig egész nap elérhetők.

Maheux és munkatársai (2025) éppen ezért hangsúlyozzák, hogy túl egyszerű pusztán közösségimédia-használatról, és annak egyértelmű negatív hatásairól beszélni. Gondoljunk két félórás online időszakra. Az egyikben egy fiatal a legjobb barátjával beszélget arról, hogy rossz napja volt. A beszélgetés végére megkönnyebbül. A másik fél órában ugyanaz a fiatal olyan emberek képeit nézi, akik vonzóbbnak, sikeresebbnek vagy népszerűbbnek tűnnek nála. A végére rosszabbul érzi magát.

Mindkettő fél óra közösségi média, pszichológiai szempontból azonban egészen más hatása van. Vegyünk egy másik példát, amikor egy fiatal feltölt magáról egy képet a felületeire. Előfordulhat, hogy a posztolás után tízpercenként ellenőrzi, hányan reagáltak rá, és ha ezzel elégedetlen, könnyen gondolhatja azt: „Miért ilyen kevés a like? Talán rosszul nézek ki.” Egy egyszerű szám ilyenkor összekapcsolódhat azzal, mennyire elégedett magával vagy mennyire érzi magát elfogadottnak. Mások posztjainak nézegetése pedig melegágya lehet az összehasonlításnak: „Neki már van párja.” „Ő sokkal jobban néz ki.” „Mindenki más izgalmasabb életet él.”

Maheux és munkatársai (2025) ezért azt javasolják, hogy a kutatások ne csak azt nézzék, mennyi időt tölt valaki közösségi médiával. Sokkal többet mond, hogy mit csinál ott, milyen tartalmakkal találkozik, és hogyan reagál rájuk. Ráadásul ugyanaz az élmény két fiatalra sem feltétlenül ugyanúgy hat. Egy stabilabb önértékelésű serdülő meglátja, hogy kevés reakció érkezett a képére, majd továbblép. Egy társas elfogadással kapcsolatban bizonytalanabb fiatalból ugyanaz a helyzet ezt válthatja ki: „Biztosan nem kedvelnek.” Az online esemény ugyanaz. A jelentése egészen más.

Mit mutatnak a kutatások a mentális egészségről?

A közösségi média és a mentális egészség kapcsolatáról sok erős kijelentést lehet hallani. A kutatások ennél óvatosabb képet mutatnak. Úgy tűnik, hogy a gyakoribb vagy nehezebben szabályozható közösségimédia-használat együtt járhat több lelki nehézséggel. Fassi és munkatársai (2024) 143 korábbi vizsgálat eredményét összegezték, több mint egymillió serdülő adatai alapján. A közösségi médiát többet használó vagy abba erősebben bevonódó fiatalok valamivel gyakrabban számoltak be szorongásos és depresszív tünetekről.

Mit jelent itt az, hogy valamivel gyakrabban? Azt, hogy ha nagyon sok fiatalt vizsgálunk, kirajzolódik az összefüggés a használat és a lelki állapot között. Ettől még rengeteg olyan serdülő van, aki sokat használja a közösségi médiát és jól van, ahogy olyan fiatal is, aki keveset használja, mégis komoly lelki nehézségekkel küzd. A közösségi média tehát a kép egyik, bár valószínűleg fontos eleme.

Egy újabb, 2026-ban megjelent elemzés még szélesebb körben vizsgálta a kérdést. Teague és munkatársai 153 olyan kutatás eredményeit foglalták össze, amelyekben a gyerekeket és serdülőket hosszabb időn keresztül követték. Azoknál, akik több közösségi médiát használtak, később valamivel gyakrabban jelentek meg depresszív tünetek, érzelmi vagy viselkedési nehézségek. Egyes vizsgálatok az önsértéssel kapcsolatos gondolatokkal, a problémás internethasználattal és gyengébb iskolai eredményekkel is kapcsolatot találtak (Teague et al., 2026).

A hangsúly itt a valamivel szón van. Ez hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy egy fiatal lelkiállapotát nem lehet csak abból megjósolni, hogy naponta hány órát használja az Instagramot vagy a TikTokot. Sok más dolog is számít.

Milyen a kapcsolata a szüleivel? Vannak-e közeli barátai? Eleget alszik? Mennyire terheli az iskola? Történt-e vele valami nehézség? Hajlamos-e szorongásra? Milyen tartalmakat lát online? A közösségi média hatása ettől még társadalmi szinten fontos lehet. Ha egy technológiát több százmillió fiatal használ, már egy kisebb kockázatnövekedés is sok embert érinthet.

Egy másik amerikai kutatásnak közel tizenkétezer gyermeket és serdülőt követtek több éven keresztül. (Nagata, Otmar et al., 2025). Itt már azt is meg tudták nézni, mi történik ugyanazzal a fiatallal akkor, amikor egy időszakban a saját megszokott szintjénél több közösségi médiát használ. Bizonyos életkorokban azt találták, hogy a megnövekedett használatot egy évvel később valamivel több depresszív tünet követte. Ez még mindig nem bizonyítja, hogy a közösségi média okozta ezeket a tüneteket. Egy év alatt sok minden történhet egy serdülő életében. A kutatások összképe inkább azt mondja, hogy bizonyos használati módok növelhetik a lelki nehézségek kockázatát, és ez a hatás egyes fiataloknál erősebb lehet.

A sérülékenység sokat számít

Az elmúlt évek kutatásainak egyik legfontosabb változása, hogy egyre több figyelem irányul az egyéni különbségekre. A kérdés egyre kevésbé az, hogy „mit tesz a közösségi média a serdülőkkel általában", és sokkal inkább az, hogy melyik fiatal milyen körülmények között, milyen tartalmakkal és milyen használati mintázat mellett válik sérülékenyebbé.

Egy nagy brit kutatásban 3340, 11–19 éves fiatalt vizsgáltak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy másképp használják-e a közösségi médiát azok a serdülők, akiknek valamilyen lelki nehézségük van. A mentális állapotot nem pusztán kérdőívvel mérték fel, hanem szakemberek is részt vettek az értékelésben. Az eredmények szerint a pszichés problémákkal élő fiatalok általában több időt töltöttek közösségi médiával. Különösen érdekes volt, hogy a szorongóbb vagy depresszívebb serdülőknél az online visszajelzések nagyobb érzelmi súlyt kaptak. Egy kevésbé kedvelt poszt, egy elmaradó reakció vagy mások látványos sikerei könnyebben befolyásolták a hangulatukat. Gyakrabban hasonlították magukat másokhoz is, például azt figyelték, hogy mások szebbek, népszerűbbek vagy sikeresebbek-e náluk (Fassi et al., 2025).

Ez a megfigyelés egy hétköznapi helyzetben könnyen érthetővé válik. Egy stabilabb önértékelésű fiatal egy elmaradó like-ot viszonylag könnyen elengedhet. A társas elfogadással kapcsolatban bizonytalanabb serdülő ugyanebből gyorsan arra következtethet, hogy „nem kedvelnek", „mindenki más érdekesebb nálam" vagy „velem van valami baj".

Az online esemény ugyanaz, a jelentése és érzelmi következménye egészen más. Az algoritmikus személyre szabás ehhez új dimenziót adhat. Ha a felhasználó rendszeresen megáll testképpel, szorongással, párkapcsolati problémákkal vagy önértékeléssel kapcsolatos tartalmaknál, az ajánlórendszer idővel egyre több hasonló tartalmat kínálhat. Az egyéni érdeklődés, az aktuális lelkiállapot és a technológiai környezet így kölcsönösen alakíthatja egymást (Bear et al., 2026; Winstone et al., 2026).

A közösségi média előnyei is valósak

A kockázatok vizsgálata mellett a közösségi média pszichológiai előnyeit is érdemes komolyan venni. A serdülők kapcsolatokat ápolhatnak, társas támogatást kaphatnak, közösségeket találhatnak, információhoz juthatnak, és az önkifejezés új formáit próbálhatják ki.

Az online tér különösen értékes lehet azok számára, akik a közvetlen környezetükben kevés hasonló érdeklődésű vagy tapasztalatú emberrel találkoznak. Ma már egyre kevésbé az a kérdés, hogy a közösségi média összességében jó vagy rossz.

Sokkal fontosabb, hogy mit csinál rajta a fiatal, milyen tartalmakat lát, és hogyan hat rá mindez.

Más élményt jelent egy baráttal beszélgetni, egy támogató csoporthoz tartozni vagy saját alkotást megosztani, és mást jelent hosszú időn át olyan tartalmakat nézni, amelyek folyamatosan másokhoz való hasonlítgatásra késztetnek.

Akkor függővé teszik a platformok a fiatalokat?

A kutatások alapján az biztosan látszik, hogy a fiatalok egy részénél a közösségi média használata nehezen kontrollálhatóvá válhat. Ilyenkor jellemző lehet az állandó ellenőrzés, a sikertelen próbálkozás a használat csökkentésére, vagy az, hogy a telefonozás már az alvás, a tanulás és a kapcsolatok rovására megy. A kockázat nagyobb lehet azoknál, akik nagyon félnek attól, hogy kimaradnak valamiből, sokat hasonlítják magukat másokhoz, nehezebben szabályozzák a viselkedésüket, vagy eleve lelki nehézségekkel küzdenek (Pazdur et al., 2025). 

Arra is egyre több adat utal, hogy a platformok működése, a végtelen görgetés lehetősége segítheti a hosszabb, szinte vég nélküli használatot.

A like-ok, üzenetek és más visszajelzések jutalomként működhetnek, az ismételt ellenőrzés pedig idővel szokássá válhat (Turner et al., 2026). Az algoritmus közben folyamatosan válogatja a tartalmakat, és olyan videókat vagy bejegyzéseket is a fiatal elé tehet, amelyekre ő maga nem keresett rá (Bear et al., 2026).

A bizonytalanság ott kezdődik, amikor azt kérdezzük, hogy egy konkrét funkció, például a végtelen görgetés, az értesítések vagy a személyre szabott feed önmagában képes-e függőséget kialakítani. Erre jelenleg nincs elég erős bizonyíték. A kutatások azt mutatják, hogy ezek a megoldások hozzájárulhatnak a hosszabb és nehezebben megszakítható használathoz, de azt még nem tudjuk pontosan, mekkora szerepük van a problémás használat kialakulásában (Ebster et al., 2026).

A legpontosabb válasz tehát az, hogy a platformok bizonyos működési módjai megnehezíthetik a használat szabályozását, különösen a sérülékenyebb fiataloknál.

Azt viszont ma még nem lehet tudományosan kijelenteni, hogy egyetlen algoritmus vagy funkció önmagában függővé teszi őket.

Fotó: Benjamin Fanjoy / AFP / Getty Images | Ügyvédek érkeznek a META-per első napján

Kié a felelősség?

Könnyű lenne a problémát kizárólag önkontroll kérdésévé szűkíteni: a fiatal tegye le a telefont, a szülő szabjon határt, az iskola tiltsa meg a készülék használatát. Az önszabályozás valóban fejleszthető, mindig egy konkrét környezetben működik azonban.

Egy olyan digitális rendszer, amely folyamatosan új ingereket kínál, eltávolítja a természetes megállási pontokat és személyre szabott tartalmakkal tartja fenn a figyelmet, nagyobb önszabályozási terhet ró a felhasználóra.

A beavatkozásokkal foglalkozó friss szakirodalom is azt sugallja, hogy a puszta tiltásnál többre van szükség. A problémás közösségimédia-használat csökkentésére irányuló programok közül azok tűnnek ígéretesebbnek, amelyek abban segítik a fiatalokat, hogy felismerjék, mikor és miért nyúlnak automatikusan a telefonjukhoz, majd konkrét eszközöket kapjanak ezeknek a helyzeteknek a kezelésére (Nagata, Hur et al., 2025).

Ilyen helyzet lehet például, amikor valaki tanulás közben néhány percenként megnyitja az Instagramot, mert nehéz feladathoz ért, vagy unatkozni kezdett. A cél ilyenkor nem egyszerűen az, hogy ne telefonozzon, hanem hogy felismerje a pillanatot: „Most azért nyúlok a telefonomhoz, mert szeretnék egy kicsit kiszabadulni ebből a feszültségből.” Erre már lehet konkrét viselkedéses választ építeni. A telefon kerülhet tanulás közben egy másik helyiségbe, kikapcsolhatók a nem fontos értesítések, vagy előre kijelölhető egy húszperces időszak, amikor a fiatal egyetlen feladatra figyel, és csak utána nézi meg az üzeneteit. Ezek az apró változtatások megnehezítik az automatikus ellenőrzést, és újra tudatos döntéssé teszik a telefon elővételét.

---

Korábban volt szó erről is:

OKOSESZKÖZ: TILTÁS VAGY TUDATOS HASZNÁLAT?

---

A mindfulness-elemek hasonló célt szolgálnak, csak más úton. Arra tanítanak, hogy a fiatal észrevegye a késztetést anélkül, hogy rögtön cselekedne. Például megérkezik az érzés: „Meg kell néznem, írt-e valaki.” A megszokott mozdulat helyett várhat fél percet, és megfigyelheti, mi történik benne. Izgatottságot érez? Feszültséget? Unatkozik? Attól tart, hogy kimarad valamiből? Már ez a rövid késleltetés is segíthet abban, hogy az automatikus reakcióból választási helyzet legyen.

Az önegyüttérzés azért lehet fontos, mert a problémás használathoz könnyen társul szégyen és önkritika. „Már megint elment vele két órám. Nincs semmi önuralmam.” Az ilyen gondolatok gyakran újabb rossz érzést keltenek, amelyből a fiatal ismét a telefon segítségével próbál kiszakadni. Hasznosabb lehet egy tárgyilagosabb hozzáállás: „Megint belecsúsztam. Nézzük meg, mi történt előtte, és mit tudok legközelebb másképp csinálni.” Ettől a használat szabályozása kevésbé válik akaraterő-próbává, és inkább tanulási folyamattá.

A tudatos médiahasználathoz az algoritmusok működésének megértése is hozzátartozik.

Egy fiatalnak sokat segíthet annak felismerése, hogy a feedje nem egyszerűen az internetet mutatja neki. Ha hosszabban időzik egy adott témájú videónál, a rendszer ebből azt tanulhatja meg, hogy ez érdekli, és később több hasonló tartalmat kínálhat.

Ennek ismeretében tudatosabban alakíthatja a saját online környezetét. Kikövethet olyan profilokat, amelyek után rendszeresen rosszabbul érzi magát, jelezheti, hogy bizonyos tartalmakból kevesebbet szeretne látni, vagy követhet olyan oldalakat, amelyek valóban érdeklik és jó hatással vannak rá.

Ezzel szemben az olyan üzenetek, mint hogy „a TikTok káros”, „túl sokat telefonozol” vagy „mostantól csak napi egy órát használhatod”, önmagukban kevés kapaszkodót adnak. A korlátozás bizonyos helyzetekben természetesen szükséges lehet, különösen fiatalabb korban.

Tartós változáshoz azonban annak megértése is kell, hogy mi tartja fenn a használatot, milyen helyzetekben válik automatikussá, és milyen más eszközzel lehet ugyanazt a szükségletet kielégíteni.

A jelenlegi kutatások alapján ezért azok a megközelítések tűnnek a legígéretesebbnek, amelyek a szabályok mellett önszabályozási készségeket is tanítanak.

A felelősséget ezért érdemes több szinten értelmezni. A fiatalnak szüksége van saját használatának felismerésére és önszabályozási készségekre. A család mintát és kereteket adhat. Az iskola pedig fejlesztheti a digitális műveltséget. A szabályozás meghatározhatja, milyen követelmények vonatkozzanak a gyermekeknek kínált digitális termékekre. A platformok pedig magát azt a környezetet tervezik meg, amelyben ezek a döntések megszületnek.

A kérdés, amit érdemes feltennünk

A közösségi médiáról szóló vita sokáig arra összpontosított, hogy hány órát töltenek a gyerekek a telefon előtt. A jelenlegi kutatások szerint érdemes megvizsgálni azt is, mi történik a használat közben. Milyen tartalmakat lát a fiatal? Mi alapján kerülnek ezek elé? Milyen érzelmi állapotban nyitja meg az alkalmazást? Mennyire képes megszakítani a használatot? Mit jelent számára egy online visszajelzés? Milyen szerepet játszik a társas összehasonlítás, a kimaradástól való félelem vagy a pillanatnyi feszültség csökkentése? Milyen technológiai környezet segíti vagy terheli az önszabályozását? A tudományos eredmények alapján ez a többszintű folyamat rajzolódik ki:

platformdesign és algoritmikus → figyelmi és jutalmazási folyamatok → szokásképződés és használati mintázat → egyéni pszichológiai jellemzők → kedvező vagy kedvezőtlen következmények

Az életkor, az önszabályozás, a meglévő pszichés állapot, a társas kapcsolatok, a használat motivációja és a fogyasztott tartalom minden ponton módosíthatja ezt a folyamatot (Maheux et al., 2025; Pazdur et al., 2025).

A jelenlegi bizonyítékok alapján indokolt komolyan venni azokat a technológiai megoldásokat, amelyek fokozzák a bevonódást és megnehezíthetik a használat szabályozását, az oksági bizonyítékok határait azonban világosan ki kell jelölni. A legtöbb serdülő számára a közösségi média a mindennapi kommunikáció és kapcsolattartás egyik természetes tere. Egy sérülékenyebb csoportnál azonban a használat kontrollja valódi pszichológiai problémává válhat, és ebben a platformkörnyezet sajátosságai is szerepet játszhatnak.

A Meta ellen zajló per jogi értelemben arról szól, milyen felelősség terheli a vállalatot saját termékeinek kialakításáért és az ezekkel kapcsolatos kommunikációért. A pszichológiai szempontból a kérdés ennél tágabb és összetettebb.

Mi történik akkor, amikor egy fejlődésben lévő ember társas érzékenysége, figyelme és jutalmazási folyamatai találkoznak egy olyan technológiai környezettel, amely folyamatosan képes alkalmazkodni a viselkedéséhez?

A fiatalok védelméhez ezért az önszabályozási készségek fejlesztése mellett annak a környezetnek a működését is értenünk kell, amelyben ezt az önszabályozást nap mint nap gyakorolják.

F. Takács István pszichológus, CBT-terapeuta, egyetemi oktató,

az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója

---

Irodalomjegyzék

Bear, H., Soneson, E., Geulayov, G., & Fazel, M. (2026). Algorithmically driven exposure to online self-harm content and its association with broader psychosocial risk in 32,000 adolescents. Nature Mental Health. Advance online publication. https://doi.org/10.1038/s44220-026-00682-w

Camerini, A.-L., Morlino, S., & Marciano, L. (2023). Boredom and digital media use: A systematic review and meta-analysis. Computers in Human Behavior Reports, 11, 100313. https://doi.org/10.1016/j.chbr.2023.100313

Ebster, M., Lauerer, M., Nagel, E., & Schmidt, S. (2026). Taming the endless scroll? Short-form videos, digital routines and neurocognitive outcomes in youth: A systematic literature review. European Child & Adolescent Psychiatry. Advance online publication. https://doi.org/10.1007/s00787-026-03083-7

Fassi, L., Ferguson, A. M., Przybylski, A. K., Ford, T. J., & Orben, A. (2025). Social media use in adolescents with and without mental health conditions. Nature Human Behaviour, 9(6), 1283–1299. https://doi.org/10.1038/s41562-025-02134-4

Fassi, L., Thomas, K., Parry, D. A., Leyland-Craggs, A., Ford, T. J., & Orben, A. (2024). Social media use and internalizing symptoms in clinical and community adolescent samples: A systematic review and meta-analysis. JAMA Pediatrics, 178(8), 814–822. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2024.2078

Jones, D. N. (2026, August 18). Meta faces 29-state trial that could reshape Instagram and Facebook. Reuters. https://www.reuters.com/world/us/meta-faces-29-state-trial-that-could-reshape-instagram-facebook-2026-08-18/

Maheux, A. J., Burnell, K., Maza, M. T., Fox, K. A., Telzer, E. H., & Prinstein, M. J. (2025). Annual Research Review: Adolescent social media use is not a monolith: Toward the study of specific social media components and individual differences. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 66(4), 440–459. https://doi.org/10.1111/jcpp.14085

Nagata, J. M., Hur, J. O., Talebloo, J., Lee, S., Choi, W. W., Kim, S. J., Lavender, J. M., & Moreno, M. A. (2025). Problematic social media use interventions for mental health outcomes in adolescents. Current Psychiatry Reports, 27(9), 491–499. https://doi.org/10.1007/s11920-025-01619-3

Nagata, J. M., Otmar, C. D., Shim, J., Balasubramanian, P., Cheng, C. M., Li, E. J., Al-Shoaibi, A. A. A., Shao, I. Y., Ganson, K. T., Testa, A., Kiss, O., He, J., & Baker, F. C. (2025). Social media use and depressive symptoms during early adolescence. JAMA Network Open, 8(5), e2511704. https://doi.org/10.1001/jamanetworkopen.2025.11704

Office of the New York State Attorney General. (2023, October 24). Attorney General James and multistate coalition sue Meta for harming youth. https://ag.ny.gov/press-release/2023/attorney-general-james-and-multistate-coalition-sue-meta-harming-youth

Pazdur, M., Tutus, D., & Haag, A.-C. (2025). Risk factors for problematic social media use in youth: A systematic review of longitudinal studies. Adolescent Research Review, 10(2), 237–253. https://doi.org/10.1007/s40894-025-00264-4

Teague, S., Somoray, K., Shatte, A., Miller, D., Moss, K., Crawford, A., Wildman, H., Kayal, D., & Hutchinson, D. (2026). Digital media use and child health and development: A systematic review and meta-analysis. JAMA Pediatrics, 180(5), 510–517. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2026.0085

Turner, G., Gunschera, L. J., Subrahmanya, S., Salecha, A., Eichstaedt, J. C., Palminteri, S., & Orben, A. (2026). A computational model of reward learning and habits on social media. Nature Communications, 17(1), 7170. https://doi.org/10.1038/s41467-026-73547-6

Winstone, L., Parsonage, J., Cross, L., Muir, C., Randhawa, A., MacArthur, G., Garavini, E., & Asiedu-Addo, E. (2026). Algorithmic recommendation and adolescent mental health: A grounded theory study of social and commercial determinants. BMC Public Health. Advance online publication. https://doi.org/10.1186/s12889-026-28300-5

Xiao, Y., Meng, Y., Brown, T. T., Keyes, K. M., & Mann, J. J. (2025). Addictive screen use trajectories and suicidal behaviors, suicidal ideation, and mental health in US youths. JAMA, 334(3), 219–228. https://doi.org/10.1001/jama.2025.7829