top of page

KÖZŐSSÉGI MÉDIA = DEPRESSZIÓ ÉS MAGÁNY?

Pszichológusok kimutatták: a közösségi médiával töltött idő növelheti a depressziót és a magányt. A Facebook, a Snapchat és az Instagram használatát vizsgálták, a tanulmányt a Journal of Social and Clinical Psychology közölte. Az eredményeket mi is elemezzük!

Facebook, Snapchat, Instagram


A Pennsylvaniai Egyetem 143 egyetemi hallgató körében végzett kísérletet. A résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet a hangulatukról, aztán két csoportra osztották őket, véletlenszerűen. Az első csoport a szokásos módon használhatta a közösségi oldalakat, a másiknak csak napi 10-10 percet volt szabad felmennie a Facebookra, a Snapchatre és az Instagramra.


A következő három hétben képernyőfotókat kellett készíteniük, hogy kiderüljön: mivel töltik az idejüket. A kutatók azt nézték, milyen mértékű volt a magány, a depresszió és a félelem attól, hogy valamiből kimaradnak.


A kutatók megállapítják: ha az ember kevesebb időt tölt a Facebookon vagy az Instagramon, az csökkenti a depressziót és a magányt. A kutatók szerint ez nem azt jelenti, hogy a 18-22 éveseknek teljesen ki kell zárniuk a közösségi oldalakat. De azt mondják: a korlátozás hasznos lehet.

Mi, Z-generációval és social médiával foglalkozó szakemberek sokszor elmondjuk: az ilyen platformok böngészése közben a felhasználók összehasonlítást végeznek. Miközben egy-egy fiatal az Instagramot nézi, olyan érzése lehet, hogy mások élete sokkal menőbb vagy jobb mint az övé.

Lájk = virtuális simogatás!

Korábban mi is írtunk arról, hogy a közösségi média hogyan torzítja a fiatalok személyiségét. F. Takács István pedig a TV2-n mesélt arról, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik: cikk ésvideó itt!



A social média használata dopamint szabít fel az agyban, ami a jutalomközpontot bombázza. Amikor a jutalomközpont dopamint kap, akkor örömérzést és boldogságot élünk át. Az internet és a social média ezt használja ki! Az ember ugyanis eredendően arra vágyik, hogy valaki szóljon hozzá vagy simogassa. A lájk tehát egy virtuális simogatás, amit az ember vár! Ez az, amit az online térben gyakran szeretnénk átélni.

Szakemberként nem határozhatjuk meg, hogy mi az az optimális idő, amelyet a felhasználó a Facebookon, a Snapchaten vagy az Instagramon tölthet. És azt sem, hogyan lehetne ezeket az appokat a legjobban használni. De az beszédes, hogy 2020-ban már hivatalosan is betegségnek számít az internetfüggőség. No, de vissza az amerikai kutatáshoz.

Konklúzió № 1:


Mivel a social média mára már az emberek életének a része, a társadalomnak ki kell találnia, hogyan lehetne ezeket úgy használni, hogy azok a legkevesebbet ártsák.


Konklúzió № 2:


Csökkenteni kellene azokat a lehetőségeket, amelyek alkalmat adnak az összehasonlításra. Szakértők szerint ha az ember nem azzal van elfoglalva, hogy mások tökéletes életét nézegesse, akkor több időt szentelhet azoknak a dolgoknak, amelyek hatására azt érzi: ő is elégedett az életével. F. Takács István pszichológus | vezető coach

POSZTOK

  • Facebook - Black Circle
  • Instagram - Black Circle
  • YouTube - Black Circle
  • SoundCloud - Black Circle
bottom of page