Z-GENERÁCIÓ: MIÉRT SZORONGTOK FOLYTON? [+VIDEÓ]

Lakhatási nehézségek, anyagi nyomás, digitális összehasonlítás: a mai fiatalokra egyszerre nehezednek ezek a gondok, amik folyamatosan növelik bennük a szorongást. F. Takács István szerint a közösségi média kifelé tolja az önértékelést, miközben a világ kiszámíthatatlansága tovább erősíti a jövőtől való szorongást. A pszichológus szerint a kiút az, hogy a fiatalok megtanuljanak kisebb lépésekben szembenézni a nehézségeikkel.

Két dolog jön:

1. Beszélgetés a témáról az ATV-ben 2. Saját tudományos cikk a genz-szorongásról

https://www.youtube.com/watch?v=OHbL5LSxxL4

ATV Start | 2026. március 24.

A Z-generáció szorongása pszichológiai nézőpontból: globális problémák, egyéni nehézségek és lehetséges fejlődési utak

Az utóbbi években a közbeszédben egyre gyakrabban jelenik meg az az állítás, hogy a Z-generáció a legszorongóbb generáció. A megfogalmazás figyelemfelkeltő, de tudományos szempontból csak óvatosan használható. A pszichológia jelenlegi állása szerint ugyanis nem mondható teljes bizonyossággal, hogy létezik egy egységes, lényegileg szorongóbb természetű generáció. Az viszont egyre inkább alátámasztható, hogy a mai serdülők és fiatal felnőttek körében a szorongásos tünetek, a pszichés distressz, a bizonytalanságérzés és több kapcsolódó mentális teher valóban magas szinten van, és ezek a mutatók sok országban kedvezőtlenebbek, mint amit korábban láttunk (Wolitzky-Taylor et al., 2025; World Health Organization [WHO], 2025).

A kérdés nem az, hogy a Z-generáció gyengébb-e, hanem az, hogy milyen társadalmi, fejlődéslélektani, kapcsolati és megküzdési sajátosságok mellett nőtt fel, amelyek növelhetik a szorongási sérülékenységet.

A pszichológiai magyarázatok többsége ma több okra vezeti vissza a kérdést: a globális bizonytalanság, a digitális környezet, a kapcsolati szerkezetek átalakulása, az érzelemszabályozási terhelés, a bizonytalanságtűrés csökkenése és az elkerülő megküzdés kölcsönhatásából formálódik (Office of the Surgeon General [OSG], 2023; WHO, 2025).

Mit lehet tudományosan állítani a Z-generáció szorongásáról?

A pszichológiai és közegészségügyi adatok alapján óvatosan, de világosan kijelenthető, hogy a serdülők és fiatal felnőttek körében ma jelentős a szorongás és az általános pszichés distressz. A WHO szerint az érzelmi zavarok a serdülőkor leggyakoribb mentális problémái közé tartoznak, és a szorongásos zavarok különösen gyakoriak ebben az életszakaszban. A szervezet 2025-ös összefoglalója szerint a 10-14 évesek 4,1%-a, a 15-19 évesek 5,3%-a él szorongásos zavarral világszinten. Ez diagnosztikai szintű állapotot jelent, nem pusztán hétköznapi aggodalmaskodást (WHO, 2025).

Az ifjúsági mentális egészség romlására nemcsak globális, hanem országos monitorozási rendszerek is utalnak. A CDC 2023-as amerikai Youth Risk Behavior Survey adatai szerint a középiskolások 39,7%-a tartós szomorúságról vagy reménytelenségről, 28,5%-a rossz mentális állapotról számolt be az elmúlt hónapban, 20,4% pedig arról, hogy komolyan fontolgatta az öngyilkosságot. Bár ezek a mutatók nem azonosak a szorongás diagnózisával, egyértelműen jelzik a fiatalok magas pszichés terheltségét (Centers for Disease Control and Prevention [CDC], 2024).

Az American Psychological Association felmérései hasonló képet rajzolnak ki: a fiatal felnőttek (különösen a 18-34 éves korosztály) tartósan magasabb stresszről számoltak be, mint az idősebbek. A 2024-es Stress in America jelentés szerint a fiatalabb felnőttek nagyobb arányban érzik magukat túlterheltnek, és körükben hangsúlyosabban jelenik meg a politikai, gazdasági és jövővel kapcsolatos bizonytalanság (American Psychological Association [APA], 2024).

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Z-generáció egésze homogén módon szorongó.

Tudományosan legalább két megszorítás szükséges. Először: a mai Z-generáció jelentős része olyan életkori szakaszban van, amely önmagában is magasabb szorongási kockázattal jár. A serdülőkor és a kibontakozó felnőttkor identitáskereséssel, teljesítmény- és kapcsolati bizonytalansággal, leválási feladatokkal terhelt időszakok, és a szorongás több formája ilyenkor jelenik meg először vagy erősödik fel (Wolitzky-Taylor et al., 2025).

Másodszor: a mentális egészség nyelvezete ma hozzáférhetőbb, a stigma csökkent, ezért a fiatalok könnyebben ismerik fel és nevezik meg saját pszichés nehézségeiket.

A legpontosabb megfogalmazás ezért az, hogy a Z-generáció tagjai között a szorongásos tünetek, a jövőbizonytalanság és az internalizáló problémák jelentős terhe figyelhető meg, és ennek hátterében több, egymást erősítő tényező áll. Nem egy hibás generációról, hanem egy sérülékeny fejlődési korszakban élő csoportról van szó, amely különösen intenzív globális problémákat hordozó történeti és kulturális terhelésnek van kitéve.

A globális bizonytalanság

A Z-generáció mentális állapotának értelmezéséhez fontos kiemelni, hogy instabil, kiszámíthatatlan világrendben szocializálódott fiatalokról van szó. A WHO európai összefoglalói szerint a gyermekek és serdülők mentális egészségét a pandémia mellett a konfliktusok, a klímaváltozás és a gazdasági bizonytalanság egyaránt terheli. A pszichológiai szempontból lényeges mozzanat nem pusztán az, hogy sok rossz dolog történik.

Hanem az, hogy ezek a fenyegetések egyszerre globálisak, hosszan elnyúlók, részben kontrollálhatatlanok és a jövőképet is átformálják.

Ez a kombináció krónikus szorongást és kontrollvesztés-élményt erősíthet (WHO, 2025). A klímaváltozás különösen jól dokumentált példa.

Hickman és munkatársai (2021) tíz országra kiterjedő, nagymintás vizsgálata szerint a 16–25 évesek 59%-a nagyon vagy rendkívül aggódott a klímaváltozás miatt. A vizsgálatban nemcsak félelem, hanem tehetetlenség, árulás- és cserbenhagyásélmény is megjelent a döntéshozókkal szemben.

A klímaszorongás tehát nem pusztán túl sok aggódás a jövő miatt, hanem olyan krónikus jövőfenyegetettség, amely identitást, élettervezést és egzisztenciális biztonságot érint.

A fegyveres konfliktusok és a geopolitikai bizonytalanság szintén fontos háttértényezők. A UNICEF 2024-es összefoglalója szerint 2024 végére több mint 473 millió gyermek élt konfliktus által érintett térségben, ami a világ gyermekeinek több mint egyhatoda. Még azok a fiatalok is, akik nem háborús övezetben élnek, folyamatosan találkoznak háborús tartalmakkal, menekültválsággal, energiabizonytalansággal és a bármikor bármi történhet élményével. A pszichológiai hatás a világ alapvető kiszámíthatóságába vetett bizalom gyengülése (UNICEF, 2024; WHO, 2025).

A gazdasági bizonytalanság ugyancsak központi szorongáskeltő tényező. A fiatalok egy része úgy lép be a felnőttkorba, hogy magas az infláció, nehéz az önálló lakhatás, bizonytalan a munkaerőpiac, és kevéssé látható, milyen pálya vezet stabil egzisztenciához. Az APA 2024-es jelentése szerint a fiatalabb felnőtteknél a jövővel, az ország helyzetével és a gazdasági nyomással kapcsolatos stressz különösen erős (APA, 2024). Pszichológiai nézőpontból a gazdasági bizonytalanság azért terhelő, mert a felnőtté válás klasszikus stabilizáló lépéseit – önállósodás, lakhatás, tartalékképzés, kiszámítható karrier – késlelteti vagy elbizonytalanítja.

A pandémia pedig nem egyszerűen egy lezárt történeti esemény, hanem fejlődési nyomot hagyó tapasztalat: A Z-generáció jelentős része serdülő- vagy fiatal felnőttkorban élte át az iskolabezárásokat, a társas izolációt, a veszteségeket és a jövőtervek hirtelen felfüggesztését. A pandémia pszichológiai üzenete az volt, hogy a hétköznapi biztonság törékeny, a jövő pedig egyik napról a másikra instabillá válhat. Ez a tapasztalat könnyen beépülhet alapbizonytalanságként a világképbe (WHO, 2025).

Fejlődéslélektani sérülékenységek: miért épp ebben a generációban ilyen látványos a szorongás?

A Z-generáció szorongását csak akkor lehet pontosan érteni, ha figyelembe vesszük a fejlődéslélektani időzítést. A serdülőkor és a kibontakozó felnőttkor nem csupán átmeneti életszakaszok, hanem olyan periódusok, amikor az identitás, az autonómia, a társas beilleszkedés, a romantikus kapcsolatok, az önértékelés és a jövőtervezés alapvetően újraszerveződik.

Wolitzky-Taylor és munkatársai (2025) szerint a 18-25 éves életkor a szorongásos és depresszív zavarok szempontjából kifejezetten magas kockázatú fejlődési időszak. Ha erre a normatív sérülékenységre rakódnak rá a digitális és társadalmi stresszorok, a szorongás esélye tovább nő.

A fejlődéslélektani sérülékenységet fokozza, hogy a mai fiatalok sokszor elhúzódó leválási és felnőtté válási folyamatot élnek meg. A korábbi generációkhoz képest a tanulás, a munkába állás, az önálló lakhatás és a családalapítás útja kevésbé lineáris. Önmagában ez nem patológiás jelenség, de ha gyengébb önbizalommal, alacsony bizonytalanságtűréssel és kevés kapcsolati megtartottsággal párosul, akkor a normatív átmenet krónikus szorongássá alakulhat. A fiatal úgy érezheti, hogy már felnőttnek kellene lennem, de még mindig nem áll stabilan az életem, és ez a fejlődési ellentmondás önmagában is stresszforrás lehet.

Kötődési mintázatok és a kapcsolati biztonság megrendülése

A Z-generáció szorongási sérülékenységének egyik legfontosabb pszichológiai háttere a kötődési bizonytalanság lehet. A kötődéselmélet szerint a korai gondozói kapcsolatok és a későbbi közeli kapcsolatok nyomán belső munkamodellek alakulnak ki arról, hogy az egyén mennyire szerethető, mások mennyire megbízhatók, és veszély esetén számíthat-e megtartó támogatásra. A bizonytalan kötődés, különösen a kötődési szorongás, fokozott elutasítottság érzéssel, állandó megerősítés-igénnyel járhat együtt (Blake et al., 2024).

A digitális kapcsolati tér a kötődési szorongás számára különösen kedvezőtlen közeg lehet.

A látta-e, mikor válaszol, miért nem válaszol, aktív-e, mással van-e típusú jelek felerősíthetik az elutasítottságra való érzékenységet.

A kapcsolatok így nemcsak a közelség, hanem a folyamatos monitorozás terepei is lehetnek. A fiatal személyes biztonságérzete könnyebben függ külső, gyorsan változó visszajelzésektől, és ez a kapcsolati kiszolgáltatottság fokozza a szorongást.

Ezzel összefügg a kortárs kapcsolatok paradoxona: sok kapcsolat, de kevés megtartó kapcsolat. A mai fiatalok ugyan gyakran intenzív online hálózatokban élnek, de ez nem feltétlenül jelent mély, biztonságot adó kapcsolatokat. A pszichológiai probléma nem az online kapcsolatok puszta megléte, hanem az, ha ezek nem nyújtanak valódi megtartást, kölcsönösséget és stabilitást (OSG, 2023).

A kapcsolati bizonytalanság hosszabb távon fokozhatja a társas szorongást, a megerősítéskeresést és a ko-ruminációt is.

Utóbbi olyan kapcsolati folyamat, amelyben a felek újra és újra, körkörösen beszélik át ugyanazt a problémát anélkül, hogy valódi problémamegoldás felé mozdulnának. A ko-rumináció fokozhatja az intimitás szubjektív élményét, ugyanakkor növelheti a distresszt és fenntarthatja az internalizáló tüneteket (Carlucci et al., 2018).

Érzelemszabályozás, bizonytalanságtűrés és a belső sérülékenység

A serdülő- és fiatal felnőttkori szorongás egyik legerősebb transzdiagnosztikus mechanizmusa az érzelemszabályozási nehézség. Az érzelemszabályozás nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki meg tud nyugodni, hanem azt, hogy képes észlelni, megérteni, elviselni és rugalmasan befolyásolni saját érzelmi állapotait.

A Z-generáció szocializációs közege ebből a szempontból sajátos kihívást jelent.

Az intenzív digitális ingeráramlás, a folyamatos értesítések, a gyors figyelemváltás és az azonnali elterelési lehetőségek csökkenthetik annak esélyét, hogy a fiatalok megtapasztalják az érzelmek lassabb, belső feldolgozását.

A rossz érzésre gyakran azonnal érkezik valamilyen gyors feszültségcsökkentő válasz: görgetés, új inger, lájkvadászat, online jelenlét. Ez rövid távon enyhítheti a feszültséget, hosszabb távon viszont gyengítheti az érzelmi toleranciát és az önmegnyugtatás képességét.

A szorongásban központi szerepet játszik a frusztrációtűrés csökkenése is. Ez azt jelenti, hogy az egyén nem pusztán kellemetlennek, hanem nehezen elviselhetőnek éli meg a nyitott, többértelmű, kontrollálhatatlan helyzeteket. A bizonytalanság nehéz elviselésének viselkedési következményei is relevánsak. Ide tartozik a túltervezés, a döntések halogatása, a túlzott információkeresés és az ismeretlentől való visszahúzódás.

Ezek a minták a Z-generációban könnyen megerősödhetnek, mert a digitális környezet szinte végtelen ellenőrzési lehetőséget kínál: még egy keresés, még egy videó, még egy vélemény, még egy visszaellenőrzés. A szorongás azonban éppen ettől válhat makaccsá, mert az egyén ritkán jut el addig a tanulásig, hogy a bizonytalanság önmagában elviselhető.

Megküzdési stratégiák: miért válik a szorongás önfenntartóvá?

A Z-generáció szorongásának megértésében kulcskérdés, hogy milyen megküzdési stratégiák válnak dominánssá. A kutatások következetesen azt mutatják, hogy az elkerülő megküzdés hosszú távon növeli a szorongás fennmaradásának esélyét. Mytelka és munkatársai (2024) arra jutottak, hogy a szorongás növekedése későbbi elkerülő copinghoz vezethet, az elkerülő coping pedig viszont növelheti a későbbi szorongást, vagyis egy kölcsönösen erősítő ciklus alakulhat ki.

Az elkerülő coping számos formát ölthet: halogatás, társas helyzetek kerülése, perfekcionista kivárás, túlzott telefonhasználat, érzelmi visszahúzódás, túlzott alvás, vagy éppen a nehéz beszélgetések folyamatos eltolása.

A közös pont ezekben az, hogy rövid távon csökkentik a feszültséget, ám közben megerősítik azt az élményt, hogy a helyzet valóban veszélyes, az egyén pedig nem képes megküzdeni vele. Ez a szorongás klasszikus fenntartó mechanizmusa.

A közösségi média ebbe a megküzdési rendszerbe könnyen beépül. A JAMA Pediatrics 2024-es metaanalízise több mint egymillió serdülő adatai alapján azt mutatta, hogy a közösségimédia-használat és a szorongásos tünetek között kicsi, de szignifikáns pozitív kapcsolat áll fenn. Ez nem bizonyít egyszerű, egyirányú ok-okozatot, de erősen valószínűsíti, hogy a túlzott vagy problémás használat sebezhetőbbé teheti a fiatalokat, illetve a már meglévő szorongás fokozhatja a platformokhoz való menekülést is (Fassi et al., 2024).

A közösségi média különösen akkor válik szorongásfenntartó tényezővé, ha nem kapcsolódásra, hanem önmonitorozásra, összehasonlításra és validációkeresésre szolgál.

A megküzdési sérülékenység része a külső validációra épülő önértékelés is. Ha az énkép nagymértékben attól függ, milyen visszajelzést ad a közeg, mennyire látható a teljesítmény, mennyi a pozitív reakció, akkor az önértékelés instabilabbá válik. Ez a szorongás számára kedvező talaj, mert a fiatal folyamatosan figyeli a környezet jelzéseit, és ezekből próbálja levezetni saját értékességét. A bizonytalanság ilyenkor nem pusztán helyzetbizonytalanság, hanem énérték-bizonytalanság is lesz.

Magány, kapcsolódás és a „sok kapcsolat, kevés megtartás” problémája

A kapcsolati háló kiterjedtsége nem feltétlenül véd meg a magánytól. A fiatal úgy is lehet magányos, hogy folyamatosan online van. A magány pszichológiai lényege ugyanis nem a kapcsolatok száma, hanem a kapcsolatok minősége és a megélt kölcsönösség. Ha a kapcsolatok felületesek, könnyen megszakadnak, erősen összehasonlítás-alapúak vagy kevéssé kiszámíthatók, a fiatal könnyebben marad egyedül az érzelmi túlterheltségével. A magány ilyenkor fokozza a rágódást, a negatív önértelmezést és a fenyegetésészlelést, amelyek mind hozzájárulhatnak a szorongás fennmaradásához.

A kapcsolati hiány különösen problematikus serdülő- és fiatal felnőttkorban, mert ebben az életszakaszban a kortársak és az első intim kapcsolatok kiemelt szerepet játszanak az identitás és az önértékelés szerveződésében. Ha a fiatal azt tapasztalja, hogy a kapcsolatok gyorsak, instabilak vagy feltételesek, akkor fokozódhat az elhagyástól való félelem. Ez a mintázat könnyen összeér a kötődési szorongással, és együtt erősíthetik a társas szorongást.

Mit lehet pszichológusként javasolni?

A gyakorlati következtetés legfontosabb eleme, hogy a Z-generáció számára nem a szorongás teljes eltüntetése a reális cél, hanem annak megtanulása, hogyan lehet bizonytalanság mellett is működni. A WHO szerint a mentális jóllétet a megküzdési, problémamegoldó, interperszonális és érzelemszabályozási készségek erősítése támogatja, míg a WHO szorongásról szóló összefoglalója kiemeli, hogy a kognitív-viselkedésterápiás alapú pszichológiai intervenciók rendelkeznek a legerősebb bizonyítékkal (WHO, 2025).

Általános elvek

Az első alapelv, hogy a szorongást nem kiirtani, hanem szabályozni és elviselni kell. A fiatalok gyakran úgy értelmezik a szorongást, mint annak bizonyítékát, hogy valami nincs rendben velük, vagy hogy nem állnak készen az adott helyzetre. A terápiás munka egyik fő feladata ezért annak megtanítása, hogy a szorongás sokszor túlbecsüli a veszélyt és alábecsüli a megküzdési képességet. A cél nem az, hogy a feszültség teljesen eltűnjön a cselekvés előtt, hanem hogy az egyén képes legyen cselekedni a feszültség ellenére is.

A második alapelv, hogy az elkerülés rövid távon enyhít, hosszú távon fenntart. Ennek tudatosítása különösen fontos a Z-generáció számára, amely a digitális közeg miatt sok gyors feszültségcsökkentő lehetőséghez fér hozzá. A pszichológiai intervenciók akkor hatékonyak, ha nem csupán megnyugtatni próbálnak, hanem olyan tanulást szerveznek, amelyben az egyén átéli: a félelemkeltő helyzet túlélhető, és a katasztrofikus jóslatok gyakran nem teljesülnek.

A harmadik alapelv a kapcsolati biztonság helyreállítása. A mentális egészség szempontjából nem luxus, hanem alapfeltétel, hogy a fiatalnak legyen legalább néhány olyan kapcsolata, amelyben nem teljesítmény alapján értékelődik, hanem megtartó módon jelen lehet. A társas kapcsolódás védőfaktor, és a segítségkérés megtanulása önmagában is szabályozási stratégia lehet.

A negyedik alapelv pedig a digitális környezet tudatos szabályozása. A közösségi médiát nem feltétlenül megszüntetni kell, hanem keretek közé helyezni: csökkenteni az állandó elérhetőséget, ritkítani az értesítéseket, védeni az alvás előtti időszakot, és tudatosítani, hogy az online visszajelzés nem azonos az önértékeléssel.

Konkrét terápiás technikák

Az egyik legfontosabb technika a pszichoedukáció. A fiatalnak érdemes megtanítani a szorongás körét: kiváltó helyzet, automatikus gondolat, testi reakció, elkerülő viselkedés, rövid távú megkönnyebbülés, majd hosszú távú fennmaradás. Ha ezt a folyamatot átlátja, csökken a kontrollvesztés élménye, és megjelenik a beavatkozás lehetősége.

Kiemelten fontos a fokozatos expozíció. Ez lehet társas helyzetekhez, teljesítményszorongáshoz, bizonytalansághoz vagy kontrollvesztés-félelemhez kapcsolódó expozíció.

A módszer lényege, hogy a fiatal nem a legnehezebb helyzettel kezdi, hanem egy hierarchia mentén fokozatosan közeledik a korábban kerülő helyzetekhez.

Az expozíció nem bátorságpróba, hanem újratanulási folyamat: az idegrendszer megtanulja, hogy a helyzet kibírható, és a félelmi előrejelzés nem feltétlenül igaz.

A kognitív átkeretezés szintén alapvető. A fiataloknál gyakori automatikus gondolatok – „ha hibázom, értéktelen vagyok”, „ha nem válaszol, biztosan elutasít”, „ha bizonytalan vagyok, rosszul döntök” – nem egyszerűen negatívak, hanem gyakran torzított veszélybecslések. A CBT abban segít, hogy ezek a gondolatok vizsgálhatók, árnyalhatók és valósághűbbé tehetők legyenek. A cél nem a mesterséges pozitivitás, hanem a kognitív rugalmasság növelése.

A bizonytalanságtűrés célzott gyakorlása különösen fontos lehet a Z-generációnak. Ennek hétköznapi formája lehet: egy üzenet későbbi ellenőrzése, egy döntés nem túlinformálása, kisebb nyitott helyzetek tudatos vállalása, az azonnali megnyugtatás keresésének késleltetése. Ezek a mikro-expozíciók azt tanítják meg, hogy a bizonytalanság kellemetlen, de nem elviselhetetlen.

A viselkedésaktiválás és a kis lépéses cselekvés a bénultság ellen hathat. A szorongó fiatal gyakran addig vár a cselekvéssel, amíg jobban nem lesz, holott sokszor a cselekvés az, ami csökkenti a tehetetlenséget. A rövid, pontosan körülhatárolt feladatok – tíz perc munka, egy telefonhívás, egy offline találkozó megszervezése – visszaadják a cselekvőképesség élményét, ami önmagában is szorongáscsökkentő.

Hasznos lehetnek továbbá a testi szabályozási technikák: lassú légzés, rövid relaxáció, tudatos jelenlét, mozgás, alvásritmus-rendezés. Ezek nem oldják meg a háttérproblémákat, de csökkentik a túlaktivált idegrendszeri állapotot, és ezzel javítják a megküzdés feltételeit. A WHO a relaxációs és mindfulness-készségeket kifejezetten említi mint a szorongás tüneteit mérséklő eszközöket.

Különösen fontos terápiás fókuszok

Sok Z-generációs fiatalnál a szorongás mögött mélyebb kapcsolati bizonytalanság húzódik meg. Ezért a terápiában nemcsak a tünetek csökkentése, hanem a biztonságos kapcsolati működés újratanulása is cél lehet. A segítségkérés normalizálása, a szégyen csökkentése, az érzelmek mentalizálása és a kötődési minták tudatosítása különösen fontos azoknál, akik elutasítás-érzékenységgel vagy állandó megerősítés-igénnyel küzdenek.

Serdülőknél a családi környezet bevonása is lényeges lehet. Nem ritka, hogy a környezet jó szándékból ugyan, de megerősíti az elkerülést: túl hamar megnyugtat, túl sokszor old meg helyzeteket a fiatal helyett, vagy éppen maga is túlságosan szorong a fiatal jövője miatt. A rendszer-szintű intervenciók ezért sokszor hatékonyabbak, mint a pusztán individuális megközelítések.

Néhány take home message

A Z-generáció számára az egyik legfontosabb üzenet az lehet, hogy a szorongás nem annak jele, hogy alkalmatlanok az életre, hanem gyakran annak a jele, hogy túl sok bizonytalanságot és túl sok ingerterhelést kell hordozniuk egyszerre. A második üzenet, hogy amit tartósan kerülnek, az rendszerint egyre félelmetesebbé válik, amit viszont fokozatosan megközelítenek, az kezelhetőbb lesz. A harmadik, hogy a közösségi média, a visszajelzések és a láthatóság nem lehetnek az önérték elsődleges forrásai. A negyedik, hogy a kapcsolati biztonság, az alvás, a ritmus és a testi szabályozás nem mellékes „életmódtanács”, hanem az idegrendszeri stabilitás alapja. Az ötödik pedig az, hogy a segítségkérés nem gyengeség, hanem fejlett megküzdési stratégia.

F. Takács István

pszichológus, egyetemi oktató,

PhD-hallgatója, SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola

---

Irodalomjegyzék

American Psychological Association. (2024). Stress in America™ 2024: A nation in political turmoil.

Blake, J. A., Thomas, H. J., Greenwood, C. J., Zimmer-Gembeck, M. J., & Duffy, A. L. (2025). Does attachment anxiety mediate the persistence of anxiety and depressive symptoms from adolescence to early adulthood? Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology, 60, 445–456.

Carlucci, L., Cerniglia, L., Ballarotto, G., & Cimino, S. (2018). Co-rumination, anxiety, and maladaptive cognitive schemas. Clinical Neuropsychiatry, 15(1), 96–103.

Centers for Disease Control and Prevention. (2024). Youth Risk Behavior Survey, United States, 2023. Morbidity and Mortality Weekly Report Supplements, 73(4).

Fassi, L., Thomas, K., Parry, D. A., Leyland-Craggs, A., Ford, T. J., & Orben, A. (2024). Social media use and internalizing symptoms in clinical and community adolescent samples: A systematic review and meta-analysis. JAMA Pediatrics, 178(8), 814–822.

Hickman, C., Marks, E., Pihkala, P., Clayton, S., Lewandowski, R. E., Mayall, E. E., Wray, B., Mellor, C., & van Susteren, L. (2021). Climate anxiety in children and young people and their beliefs about government responses to climate change: A global survey. The Lancet Planetary Health, 5(12), e863–e873.

Mytelka, C., Narendorf, S. C., Baumler, E., Acquati, C., & Temple, J. R. (2025). Exploring reciprocal links between early adolescent coping and internalizing symptoms. Journal of Adolescence, 99, 39–48.

Office of the Surgeon General. (2023). Our epidemic of loneliness and isolation: The U.S. Surgeon General’s advisory on the healing effects of social connection and community. U.S. Department of Health and Human Services.

Office of the Surgeon General. (2023). Social media and youth mental health: The U.S. Surgeon General’s advisory. U.S. Department of Health and Human Services.

UNICEF. (2024, December 28). “Not the new normal” – 2024 “one of the worst years in UNICEF’s history” for children in conflict.

Wolitzky-Taylor, K., Wen, A., Freimer, N., & Craske, M. G. (2025). Anxiety and depression in emerging adults: The STAND program as a model of scalable screening and intervention. Neuropsychopharmacology. Advance online publication.

World Health Organization. (2025, September 1). Mental health of adolescents.

World Health Organization. (2025, September 8). Anxiety disorders.